Angol nyelvvizsga felkészítő a BeHappy Nyelviskolában

Nyelvvizsga felkészítő

Nyelvvizsga felkészítő

A BeHappy Nyelviskola Budán és Pesten is kínálja szolgáltatásait a tanulni vágyók számára. Itt van lehetőség TELC és EURO nyelvvizsga felkészítő oktatáson részt venni. A képzés teljes körű felkészülést foglal magába, ehhez viszont elsősorban egy nyelvi tesztet kell kitölteni. Ez a szintfelmérő térképezi fel, hogy milyen képzetségi fokon áll az érintett. Ha a felkészültsége megfelelő, csak akkor kezdheti el a 10 hetes, célzott tanulmányokat, amelyek kifejezetten a nyelvvizsgára készítik fel. Ennek során főként a típusfeladatok kerülnek begyakorlásra, illetve arra fókuszál az oktatás, hogy sikeres nyelvvizsga legyen a végeredmény.

Ebben az időszakban heti két óra írásbeli és ugyanennyi tantermi óra javasolt, ahol még technikákat és trükköket is elsajátíthatnak az érdeklődők, annak érdekében, hogy a lehető leginkább megkönnyítsék a vizsgázók helyzetét. Ezek az órák azért is kifejezetten hasznosak, mert feltárhatják a szókincs egyes részein lévő hiányosságokat vagy egyéni gyengeségeket. Ehhez még a nyelvvizsga felkészítő során további heti két óra szóbeli felkészítés teszi teljessé a tréninget.

You may also like...