A műanyag ablak azért drágább, mint fa társa, mert a két típus nincs azonos technológiai szinten.

Műanyag ablak

Műanyag ablak

Néha első blikkre nem látszik, hogy két azonosnak tűnő megoldás közül az egyik miért is drágább, mint a másik. Nos, ilyenkor érdemes a dolgok mélyére ásni, s megnézni a látszólagos anomáliát közelebbről is. A modern műanyag ablak esetében például azért tudnak a kereskedők magasabb árat megállapítani, mert a műanyag ablak olyan technológia fórban van a hagyományos, fa ablakkal szemben, mely mindezt lehetővé teszi. Az ablaknak ugyanis az csak az egyik tulajdonsága, hogy (humorosra véve) ablakot nyit a világra. Emellett az ablaknak meg kell akadályoznia azt is, hogy télen a benti meleg levegő el tudja hagyni azt a helyiséget, ahol a nyílászáró található. Ez a sokkal nehezebb feladat, s itt vérzik el a fa ablak a műanyag ablak beépített technológiájával szemben. A műanyag megoldás ugyanis légkamrákat tartalmaz annak érdekében, hogy a meleg ne tudjon elszökni olyan könnyedén. Ez pedig azt eredményezni, hogy műanyag nyílászárót alkalmazva kevesebbet kell fűtésre költeni. Ugyanakkor arról viszont gondoskodni kell, hogy a majdnem tökéletesen záró műanyag ablakok mellé szellőzőrendszer is kerüljön, máskülönben könnyen penészesedés ütheti fel a fejét a túl jól záró ablakok miatt.

You may also like...