Visszfuvar az ésszerű szállításért.

Visszfuvar

Visszfuvar

Hallott már a visszfuvar intézményéről? Nem? Nos, a visszfuvar az a fuvarozási forma, mikor valaki A pontból elvisz valamit B pontba, s aztán B pontból egy teljesen más dolgot szállít vissza az A pontba. (Ez ahhoz hasonló kereskedelmi tevékenység, mint amit anno a különféle gályák és hajók gyakoroltak, akik mondjuk az öreg kontinens és a gyarmatok között szállítottak árut, s amikor például Európából katonákat szállítottak Afrikába, Afrikából már rabszolgákkal tértek vissza.) A visszfuvar esetében tehát az igénybe vevőnek kizárólag a visszaút költségeit kell állnia. Mint amikor a taxi úgy vesz fel minket, hogy előtte valakit pont ott rakott ki, ahol mi várakoztunk. Mindenki jól jár vele.A megbízó azért, mert az üres útért nem kell fizetnie, míg a szállítmányozó azért, mert mindkét úton teljes kapacitással mehet, azaz mindkét útirány esetében meg lesz rakva a haszongépjárműve, kamionja. A visszfuvar általában autószállítás esetében éri meg nagyon, ugyanis Önnek, ha külföldről szeretne autót behozni Magyarországra, nem hazánkból kell trélert menesztenie, hanem az a tréler már eleve onnan indul majd (eredetileg persze innen), s Önnek csak azt az utat kell kifizetnie, amit külhonból hazaérve megtesz az Ön újonnan vett gépjárművével.

 

You may also like...