Az Oculus Rift a sport világát is teljesen megreformálja majd

Oculus Rift

Aki végig nézte a Terminátor filmeket, az tudja, hogy arról szólnak, hogy a jövőből visszaküldenek egy robotot, hogy mentse meg a főhőst. Az Oculus Rift a szórakoztató technikának olyan eszköze, amihez jelenleg még drága a technológia (például itt 230e Ft körül van https://www.konzolokszervize.hu/pc/kontrollerek/oculus-rift), de idővel biztosan alább fognak szállni az árak.

A virtuális valóságnak egy olyan eszköze ez, amit fantasztikus filmekben már lehetett látni, azonban mindeddig még nem sikerült megvalósítani. Tehát elérkeztünk a filmek által előrevetített jövőbe. A fejlesztők is már nagyon régóta ígérgették, azonban úgy néz ki, hogy csak most sikerült kifejleszteni hozzá a technológiát.

Az Oculus Rift multimédiás eszközt alapjaiban változtatja meg a videojátékos szokásokat. Természetesen nemcsak játszásra használható, hanem filmezés, virtuális túrák megtétele, és fejlesztői programok elvégzése céljából is igénybe lehet venni. Tehát nagyon sok tekintetben ki lehet aknázni a benne rejlő lehetőségeket.

Mindeddig csak külső szemlélőként irányíthattuk a videojátékot eseményeit, most azonban az Oculus Rift segítségével úgy érezzük majd, mintha a játék nemcsak előttünk, hanem körülöttünk zajlik. A kezünkben érezhetjük a fegyvereket, és úgy vehetünk részt a csatákban, mintha minden a valóságban történne.

Az Oculus Rift csomagja a headset, az Xbox One irányító, valamint a kiegészítők mellett két játékot is tartalmaz, ami betekintést enged az új multimédiás eszköz által nyújtott élménybe. Továbbá a fejlesztők nagy erővel dolgoznak azon, hogy számos korábbi videojáték kompatibilis legyen ezen a virtuális eszközön is.

Az új technológiák bevezetésekor mindig ott van a kérdés, hogy vajon beválik-e, vagy kellőképpen biztosítja-e majd azt a magas szintű szórakozási élményt, amiről a bemutatók és a reklámok beszélnek. Az Oculus Rift mérnöki gárdája olyan technológiai hátért dolgozott ki, mely megbízhatóvá teszi ezt az eszközt. Segítségével garantáltan akadásmentes szórakozásban lehet részünk.

You may also like...